30 Beszélgetés A Betegekröl.

A keresztényeknek. nagy gondgyok vala abetegekre, amint is ezt az Évangyélium igen hadgya, válériánus Császár idejében, nagy pestis léven alexándriában., akeresztények meg akarván mutatni felebaráti szereteteket üldözöjökhöz, oly nagy szorgalmatoságal viseltek gondot a betegekre. hogy sokan közüllök pestisben meg holtanak, és az illyeneket, ugy tisztelék, mint martyrokot. Euseb.VII.hist.C.22. apapok gyakran látogatták abetegeket, öket vigasztalták. érettek imádkoztanak. a szenttségeket nékik fel adták, aviáticumot tsak a kenyérnek szine alat adták fell, és azt szükségben, egy világi is elvihette abetegnek, amint eki tettzik az öreg serápius historiájábol, euseb.VI.hist.44. nem tsak aszentelt olajókal gyogyittyák vala abetegeket, de hamás féle szentelt olaj nem volt. tsak azal az olajal is sokakot meg gyogyitottanak., a mely, a martyrok koporsojok elött éget a lámpásokban.

A pogányoknak, semmi reménségek nem lévén halálok után, abetegséget ollyan rosznak tartották, amely meg fosztotta öket ez élet javaítol. vagy ollyannak, mint amely semmivé valo lételek után, meg menti öket anyomorusagoktol, igen kevesen valának ollyanok, kik hitelt adtanak volna annak, amit apoéták mondottak, amás világon lévö kinokrol, vagy jutalmakrol, adeo ne me delirare censes. ut ista Credam. Cic.tusc.quaest.lib.I.n.6. nec pueri Credunt. juven. ez igy lévén. nem intették, hanem inkáb mulatatták ahaldoklokot, és az egésségesek, azon igyekeztek. hogy mentöl továb tarthasson. az életnek gyönyörüsége, közönségesen azt tartották a mit szent pál mond felölök isaiás után, tsak együnk, igyunk, holnap ugy is meg halunk. 1

(VI. A Keresztényeknek Szokásirol: 375)


Előző oldal | Következő oldal